Nárai község
Adatok
Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Vas megye
Kistérség: Szombathelyi kistérség
Lakosság: 1073 fő
Terület: 15.99 km2
Népsűrűség: 67,1 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 94
Fekvése
A falu Szombathelytől 7 km-re délnyugatra a Bolygó-patak mellett, a vasi dombságban fekszik. Határos települések: Szombathely, Ják, Horvátlövő, Vaskeresztes, Felsőcsatár, Torony, Sé.
Nevének eredete
Neve talán a szláv Narajov személynévből származik.
Története
A község területén már a vaskorban is éltek emberek, ezt bizonytja hogy határában kelta halomsírokat találtak. A római korban ez a vidék Sabaria külső övezetéhez tartozott, ahol a város polgárainak villái, ültetvényei voltak. A község egyik külterületi magaslatán a 19. században villaépületek maradványai, cserepek, római érmék kerültek elő.
A mai települést 1238-ban terra Narey néven említik először, 1257-ben villa Naree néven szerepel. Későbbi említései során 1434-ben Nara, 1447-ben Nare, 1468-ban Naray néven szerepel. 1447-ben már állt Szent Tamásnak szentelt temploma. [1] A község ősi birtokosa a Náray család volt, melynek tagjai már a középkorban több magas tiszséget töltöttek be. 1549-ben a Náray család mellett a Sárfy és Basso családok voltak nemesek a településen. 1583-ban a falut egy tűzvész pusztította el, melyben a Náray család teljes levéltára is megsemmisült. A török dúlást követően a megfogyatkozott lakosságot főként horvát lakosság betelepítésével pótolták. 1598-ban a faluban 13 zsellér volt, birtokosai az Anyos, Kerekes, Bolday, Náray és a Sárffy családok voltak. 1627-ben Náray egytelkes nemeseinek száma 22 volt, közülük 17 fő a Náray családhoz tartozott. 1707-ben egy adóösszeírás szerint 17 nemes és 3 nemesi özvegy élt a településen. 1720-ban 20 a taksás nemesek száma. Egy 1744-es összeírásban 25 jobbágyot, és 33 zsellért említettek, míg az 1774-ben 56 jobbágy és 29 zsellér élt a faluban. 1746-ban a község nemesei Pálffy János nádortól nemesi megerősítő igazolást kaptak. 1780-ban a község lélekszáma 545 fő volt.
Vályi András szerint "NÁRAJ. Nasrein. Elegyes falu Vas Várm. földes Urai Skerlecz, és több Urak, lakosai katolikuosk, fekszik Szombathelyhez 1 mértföldnyire, határja jó, javai külömbfélék; szántó földgyei is termékenyek, el adásra alkalmatos módgyok van." [2]
A temető kápolna melyet 1826-ban építettek a település egyetlen ma is álló műemléki védettségű épülete. 1832-ben 26 házas és 6 házatlan zsellér élt a faluban, küzülük egy iparos, egy kovács, rajtuk kívül három kézműves, takács, szabó és mészáros működött a településen.
Fényes Elek szerint "Náraj, magyar falu, Vas vmegyében, ut. p. Szombathelyhez egy óra: 634 kath., 8 zsidó lak. Kath. paroch. szentegyház. Róna termékeny határ. F. u. Lipics, Eörsy, Szabó, Pálffy. stb." [3]
Vas vármegye 1898-ban kiadott monográfiájában "Nárai régi nemesi község, 152 házzal és 867 r. kath. és ág. ev. vallású, magyar lakossal. Postája és távírója Szombathely. Határában római épületnyomokra, edényekre és érmekre bukkantak. A Nárayak innen vették nemesi nevüket. A nárai Szabó -család ősi fészke." [4]
1857-ben készült a községről az első kataszteri térkép. A 19. század végén a sanyarú életkörülmények miatt számos nárai lakos vándorolt ki a tengerentúlra. Az I. világháborúban 45 helyi lakos esett el, az emlékükre emelt emlékművet 1939. június 18-án avatták fel. A II. világháborúban 31 nárai lakos esett el. A harcok megkímélték a községet, inkább a szovjet katonák erőszakoskodása és fosztogatása, valamint egy a határban lezuhant repülőgép hagyott nyomot az emlékezetben. A termelőszövetkezet 1960-ban alakult meg. 1962. november 7-én adták át a művelődési házat.
Nárai Szombathely agglomerációjához tartozik. A városból való kiköltözési hullámhak köszönhetően növekszik lakosainak száma.
A római katolikus templomNevezetességei
- Római katolikus templomát Szent Tamás apostol tiszteletére szentelték.
- Temetőben barokk kápolna
- Náray-Szabó család sírboltja
Híres emberek
- Itt született 1794. október 2-án Szabó Sándor táblabíró, miniszteri tanácsos, itt hunyt el 1871. május 14-én.
- Itt született 1821. november 9-én Szabó Miklós országgyűlési képviselő, az ügyvédi kamara elnöke, a királyi Kuria elnöke, államtitkár, belső titkos tanácsos, az MTA tagja. Perczel Mór seregében honvéd őrnagy volt, emiatt 12 évig volt börtönben.
- Itt született 1823-ban Szabó Imre mérnök, 48-as honvéd őrnagy, Buda ostrománál kitűnt bátorságával, 16 évi várfogságra ítélték.
- Itt született 1826. június 2-án Szabó László királyi tanácsos, az ügyvédi kamara elnöke.
- A régi kisnemesi község nemesei közül a Náray-Szabó család a legismertebb, melynek több neves tagja nárai kötődésű. A legismertebbek:
- Náray-Szabó István (1899-1972) egyetemi tanár, akadémikus, a kristálykémia egyik úttörője.
- Dr. Náray-Szabó Gábor (1943) kémikus, egyetemi tanár, helyettes államtitkár, akadémikus.
Következő községek
Narda | Naszály | Négyes | Nekézseny | Nemesapáti | Nemesbikk | Nemesbőd | Nemesborzova | Nemesbük | Nemescsó | Nemesdéd | Nemesgörzsöny | Nemesgulács | Nemeshany | Nemeshetés | Nemeske | Nemeskér | Nemeskeresztúr | Nemeskisfalud | Nemeskocs | Nemeskolta | Nemesládony | Nemesmedves | Nemesnádudvar | Nemesnép | Nemespátró | Nemesrádó | Nemesrempehollós | Nemessándorháza | Nemesszalók | Nemesszentandrás | Nemesvámos | Nemesvid | Nemesvita | Németbánya | Németfalu | Németkér | Nemti | Neszmély
További községek
Sumony | Zsáka | Sándorfalva | Káptalanfa | Örménykút | Orfalu | Kökény | Szulok | Pátyod | Köblény | Baktalórántháza | Dombrád | Szárliget | Milota | Kecskemét | Szajla | Zselickislak | Magyarhomorog | Bozzai | Kapospula | Kővágóörs | Lánycsók | Kerta | Tényő | Meggyeskovácsi | Apátfalva | Bódvalenke | Kistótfalu | Nyírbátor | Bakonyszentiván | Mezőberény | Várong | Hédervár | Enying | Biri | Sajópüspöki | Nagypáli | Szőlősgyörök | Potyond | Hejőkeresztúr | Bakonytamási | Kisdér | Jánd | Kovácsvágás | Petőfibánya | Lovasberény | Ugod | Kálló | Kölesd | Mindszentkálla
